MúzeumOD BLOG

A múzeumi kilépő egy érzelmekkel átitatott sorozat. Ez nemcsak az interjúkra, hanem a létrejöttére is jellemző. Az anonim interjúsorozat ötlete még valamikor nyáron fogalmazódott meg Árpiban: Több ismerős keresett meg azzal, hogy felmondott a múzeumban, vagy a felmondását tervezi, és olyan munkát keres, ahol jól jön a múzeumi tapasztalat, de hangsúlyosan nem múzeumba szeretne menni. Ez szíven ütött. Úgy láttam, hogy ezek a fiatal szakemberek nagyon szeretik, amit csinálnak, de a szervezeti keretekben nem találják a helyüket. Van véleményük, de nem tudják, vagy nincs bátorságuk hallgatni a hangjukat és fontos munkát végeznek, de visszajelzést keveset kapnak és visszajelzést adni is kevés lehetőségünk van. Arra gondoltam, hogy az Open History blogján teret lehetne adni fiatal szakembereknek, akik anonim módon beszélnének arról, hogy mi motiválja őket, mi nehéz nekik, milyen ötleteik vannak. A téma miatt fontosnak gondoltam, hogy olyan szakemberrel is beszéljek, aki szervezeti kérdésekb

Ezúttal három olyan munkatárs válaszait publikáltuk, akik 3-7 éve dolgoznak múzeumban, legalább 10 éves munkatapasztalattal bírnak, azaz hozzávetőleg 33-45 év közöttiek, és mindhárman 31-70 fős múzeumi szervezetben mondtak fel. Ketten most, a jogviszonyváltás kapcsán, egyikük két évvel ezelőtt. Azaz így néz ki a helyzet, ha csak az első adatsorokat olvassuk el. A kilépés fő oka kapcsán leírtakból azonban kiderül, hogy ketten, akiket a szakmaiság vonzott a múzeumba, saját felmondásukról írnak, a harmadik válaszadó azonban nem a saját története miatt ragadott klaviatúrát, hanem öt másik kollegája történetét osztotta meg velünk, akik bevallása szerint hiányoznak, hiányozni fognak neki.  Vezetői szerep Rögtön szembetűnik, hogy mi történik itt: a saját történetek megosztása segítheti a válaszadót a kilépés, a körülmények, a változás feldolgozásában, míg mások történetének munkatársként kísérése szintén veszteség-feldolgozásért kiált! Vajon a munkahelyi vezető milyen teret biztosít ehhez? V

Ezúttal egy igazán fiatal, 26 éves, Y generációs ex-munkatárs részletesen kifejtett gondolatait publikáljuk . Mindenképpen fontos kiemelni azt a nyitottságot és részletességet, amivel ír. Ezzel különösen nagy ajándékot ad nekünk, hiszen bepillantást enged abba, hogy mi zajlik egy mai fiatal fejében, hogyan hoz döntést, mit vár a múzeumtól, és mire érzékeny a felszín alatt . 4 hónap őrlődés - prok és kontrák Megtudjuk, hogy felmondását hosszú fontolgatás után adta be, ahogy írja “ négy hónapig őrlődtem reggeltől estig ”. Ez az eset 9 hónappal ezelőtt történt, egy 150 főnél nagyobb szervezetben, így döntését a jogviszonyváltás nem befolyásolta. Az azonban egyértelműen kijelenthető, hogy a négy hónap őrlődés tartós stressznek minősül, és ezzel ismét megidézi a kiégés, ez esetben a korai kiégés folyamatát. A leírtakból egy kollegiális konfliktushelyzet is kiolvasható, ami úgy tűnik, elmélyítette ezt a belső válságot. A múzeumi fizetés egy ilyen helyzetben pedig már nem tud korrigálni: “ A

Mostani válaszadóink között több hasonlóság is van: mindhárman 40-55 év közötti munkatársak, a munkatapasztalatuk hossza alapján becsülve 38-50 közötti személyek, azaz az X generáció tagjai. Mindhárman hosszú ideje, 6-13 éve dolgoztak múzeumban, amikor az elmúlt 1-3 hónapban felmondtak. Mindhárman úgy nyilatkoztak, hogy a jogviszonyváltás elősegítette meghozniuk azt a döntést, hogy kilépnek. Más területen szerzett munkatapasztalatuk változó: 2-20 év között mozog. Egyikük egy 150 főnél nagyobb stábbal bíró múzeumi szervezettől, két másik válaszadónk pedig egy-egy 11-30 fős szervezettől vett búcsút. Válaszadóink a múzeumszakma szeretetével, a korrektség reményével és a saját érdeklődésük megélésének vágyával indultak el egykor ezen a pályán. A most közölt válaszok érzelmi fűtöttségét is jelzi, hogy két esetben szükséges volt szerkesztenünk azokat a szervezeti anonimitás biztosítása érdekében. A fotón Locsmándi Mátyás: Lehetnék bárki című kiállításán szereplő egyik mű látható a Jurányi H

Jelen válaszadónk , 40-55 év közötti. Munkatapasztalatából következtetve 50 évhez közeli személy, aki eddigi életéből összesen 3 évet töltött el múzeumi közegben, azaz a legtöbb munkatapasztalata nem múzeumi közegből származik. Mégis azzal hagyta el 5 hónappal ezelőtt 11-30 fős múzeumát, hogy “ nem akartam otthagyni! ”. Akkor mégis miért ment el? “ Nem léptem ki, lejárt a szerződésem. … Nem akartam otthagyni!... Amire számítottam, azt kaptam. Életem legboldogabb időszaka volt! ” Ha maradhatott volna, az ő döntését nem befolyásolná a jogviszonyváltás. Azonban az, hogy a közvetlen vezetője ragaszkodott hozzá, nem volt elegendő ahhoz, hogy megmaradjon a szervezetben. Az intézményvezető, a leírása szerint, nem ragaszkodott a munkájához. Ha őt sem, akkor kit tart meg egy múzeum? Az a lelkesedés és motiváltság, ami a rövid válaszokból érzékelhető, mindenképpen üde színfoltja ennek a sorozatnak, ahol legtöbbször keserű tapasztalatokkal, a múzeumi szférában szerzett csalódásokkal találkozunk.